Megbarnult fényképek

Géza bácsi túl a  hetvenen is feszes derékkal, felszegett állal sétál a pulpituson. Időutazás van, ebben a régi, lerobbant székházban, csak a projektor sercegése, meg az egér kattogása zavarja meg egy-egy pillanatra a tökéletes időélményt. Peregnek a fényképek, 50 év kvintesszenciája, Géza bácsi szeme csillog, régi, ismerős mosolyok bukkannak fel, örökre megmerevedett arckifejezések rajzolódnak ki a vetítővásznon. És csak mesél, nevek, évszámok, otthonok, életek, vársok, de már szökik is a könny, mert ez is halott már, jajj a Gyuri bácsi sincs már, ő is a föld alatt, halottak, mind halottak, akik mosolyognak ránk vissza egy letűnt kor fekete-fehér díszletei elől. Még jó, hogy megfényképezte őket, Géza bácsi, még jó, hogy itt maradt pár tudó szempár, és még sok-sok évig tudnak így meredni ránk.