Millió apró darabban

Bűneink, felelőtlenségünk és a végtelen, jövőbe vetett bizadalmunk most atombombaként hullt vissza ránk. Emberi életekkel játszunk, nem csak a boldogságunkkal.

Istenem, most tényleg segítened kellene, mert nincs már több erő, nincsenek tettek, csak a pislákoló hitem, hogy az élet nem lehet ilyen. Ebben a játszmában csak veszíteni lehet, boldogságunk tiszavirág életűnek bizonyult, és hiába kapaszkodunk néhány emlék töredékbe, a jövőnk a semmibe visz.

A pokol szúrós bűze belopózott a paplan alá, ott van már a fiókban, az irodai mosdóban, az autó kesztyűtartójában. Hiába a légfrissítő, hiába a parfüm, hiába a szappan. Hiába minden szó, ölelés, csók.

Nincsenek döntések, csak elfogadás, nincsenek holnapok sem. Talán nem vagyunk többé mi sem, csak én egymagam, valahol a semmi ágán, annak is a legszélén, és nincs út sem felfelé, sem vissza. Ugrani kell.

Elmesélem, milyen a világ

Kuba
„Havanna gyönyörű, abba a városban még a nyomor is valahogy más. Csak az a sok koldus! Mindenki kéreget, van aki a szappantól őrül meg, másnak a pelenka jelenti a világot. De nem tudsz tőlük mozdulni. Hiába viszed a rágót tömegével, osztogatod az aprót, a csokit, sosem elég. Valahogy nem lehet elfelejteni azoknak a gyerekeknek az arcát. Beléd ég. És van, hogy még a kurva csokoládé is elfogy.”

Brazília
„Rió igazi arcát egy turista úgysem tudja soha megismerni. A fényes karnevál, meg a luxus, a Krisztus szobor, az csak cukormáz. Ami a favellákban van, az Brazília igazi pulzusa. A sok nincstelen, vad kölyök, akik kábultan járják az utcákat. Ha egy turista véletlenül betéved oda, előfordul, hogy lefejezik. De nekem Rió mégis mindig megmarad annak a városnak, ahol a Copacabana-n szambáznak.”

Valahol Afrikában
„Tényleg léteznek a valóságban olyan emberek, akik talizmánt hordanak a nyakukban, látod ezt itt? Egy maláj törzsfőnöktől kaptam, a kunyhójában fotóztam, egy lyukból jött csak a direkt napfény. Azt mondta, oroszlánfog, szerintem mondjuk nem az. Sosem veszem le. Azóta hogy rajtam van, valahogy minden sikerül. Sokszor eszembe jut az öreg, a sárkunyhóban, és arra gondolok milyen szerencsés vagyok, hogy mindezt láthattam.„

Budapest
„A testvérem tavaly vitte el a leukémia. Pap volt, de azt is olyan máshogy csinálta - sokszor nem volt rajta reverenda és imádta a jó kocsikat, de a szíve, a szíve, az igazán a fények országa volt. Egyszer elkísértem egy nevelő intézetbe, és valamiért vissza kellett mennem a kocsihoz. Az autó tele volt cigány kölykökkel, rajta ültek a tetején, a motorháztetőn, ott szotyoláztak. Muszáj volt kivennem valamit a kocsiból, és biztos voltam benne, hogy nem úszom meg, sőt abban is, hogy sosem kapjuk vissza az autót. Mikor megmondtam, hogy az Atya testvére vagyok, nem hogy megvertek, de a nyakamba borultak mind. Fürtökben lógtak rajtam. Mert a sok kölyök azért ült az autón, hogy vigyázzanak rá. Mert ez az Atya kocsija, itt pedig kocsit hagyni életveszély. Ilyen volt, és tavaly mégis elvitte a rák. Te érted ezt?”

Mexikó
„Mexikóban rengeteg a mosoda. Olcsón és szépen dolgoznak, az ember csak bepasszolja a bőröndje tartalmát, és néhány óra múlva illatosan-ropogósan kapja vissza. Csak sokat fogyaszt a mosógép, így az árammal más helyzetekben nagyon kell spórolni. Ez nappal még hagyján, mert besüt a nap. De egyszer éjjel mentem a ruháimért, és ott ül a mosodás lány: alig tizenhat, fonott haját tekergetve kuporog a padlón a tök sötétben, mellette egy szál gyertya és a sok illatos, kikeményített ingem.”

Thaiföld
„Bangkokban a tuk-tukosok külön kasztot képviselnek. Az nagyon valószínű, hogy egyáltalán nem oda visznek, ahova menni akarsz. Ez már csak ilyen hagyomány arra felé. Legalábbis először elvisznek egy barátjukhoz, akinél sok mindent lehet vásárolni. Aztán egy másikhoz. Aztán ha van még cérnád, akkor kivisznek a piacra. És a végén esetleg oda, ahova indultál. Ha pedig arról van szó, hogy virág kéne, és a havernak történetesen virágos üzlete van a város másik felén, akkor az útba eső hatalmas, nyüzsgő virágpiac bejáratánál is letagadják, hogy nyitva van. Ezen a ponton viszont ki kell szállni. Ha végleg eleged van a tuk-tukból, még mindig mehetsz elefánttal.„

India
"Delhiben napról napra megdőlnek a fizika törvényei. Muszáj megdönteni őket, mert túl sok az ember. Ez nem választás kérdése. Ha felszállsz egy buszra, az először nyolc, esetleg tíz személyesnek tűnik. Mikor már huszonketten ültök rajta, akkor felszáll egy iskolás osztály, és hirtelen a tömeg fogalma egy életre átértékelődik benned."

Bolívia
"Dél-Amerikában nem szívbajosak az emberek. Valahogy bíznak a Istenben, vagy a jó szerencséjükben. A bolíviai dzsungeltúra része például egy hosszabb hajókázás a folyón. A nagy attrakció pedig az úszás a rózsaszínű delfinek között! Ezek persze nem idomított delfinek, annál nagyobb élmény az egész. Fél órával és pár száz méterrel később, második attrakció gyanánt lehet krokodilokat nézni, és piranhára vadászni. Ugyanabban a folyóban. "

Igazából nem a fociról

„Nézd meg a brazil focistákat! Tudod miért ők a legjobbak a világon? Mert kimennek a fülledt tengerpartra, és a homokban fociznak. Mezítláb. És a homok rohadt forró, meg süpped. Így nőnek fel.  És ha egyszer szerencséjük van, akkor kapnak egy rendes cipőt a lábukra, és onnantól csak gyep van, meg bőr labda. A homok után az nekik már csak jutalomjáték. Örülj neki, hogy most minden kurva nehéz, és nincs egy jó objektíved se, és kiröhögik a fotós állványod, mert ha egyszer minden meg lesz, akkor te leszel a legjobb!„


Ezért szeretem a férjem.

Pillangók

Nem sok sorozat van, amiben olyan igazságokat mondanak ki, mint ebben. Nem mondom meg melyikben, mert kinevetnél.

A felnőtt lét legnagyobb szívása az, hogy eltűnnek a pillangók a gyomrodból. Vigyázz a pillangókra!

Istenem, annyira de annyira a szívemből szólt! Ha megvannak még, vigyázz a pillangóidra!

Lefejezett erotika

Aznap leszakadt az ég. Langyos májusi zivatar, semmi több, de az égnek elképesztő színe volt, én mondom. Annyira zöld volt minden, hogy szinte vakított. Nem lehetett anélkül beszívni a levegőt, hogy az ember szívverése ne gyorsuljon fel, az egész világ pulzált. Elázott egy kicsit ő is, vizes lett az illata a hajának, a bőre fénylett az esti homálytól.

Éreztem én hogy baj van, ezért is vettem meg azt a kis csipkés fehérneműt - szánalmas női mentőakció. Mosolyogva lóbáltam a kis ezüst papírzacskót, és még a rúzsomat is előhalásztam a fiók mélyéről. A hajam frissen festve, olyan vörös lett mint a balatoni naplemente. Dübörgött a vérem, de nem akartam megtartani, neki akartam adni – kétségbeesve kapaszkodva valami megmaradt vonzalomba, amire a legsötétebb estéken is emlékeztünk.

Először sürgősen telepítenünk kellett valamit az egyik barátjánál. Gyorsan meglesz, kislány, ne aggódj, aztán süvítünk is haza. Kinn vártam őket a teraszon, még egy pohár bort is megittam a hangulat kedvéért. Rágyújtottam volna, istenem, annyira elszívtam volna egy rohadt cigit, de nem bírja, úgyhogy erről gyorsan lemondtam, és persze már le is szoktam. A barátja persze marasztalt, és sajnos fél füllel hallottam még egy gúnyos megjegyzést: tudod, sietünk, be van sózva a kicsike... Vagy valami ilyesmi. Mert persze tudta, egész héten ez az esténk maradt egymásnak. De soha nem tárgyalt ki így, ez már annyira nem ő volt. Az ajtóból visszafordulva rávertek a telepítgetésre még egy fél órát. Aztán gyosan bevásároltunk. Persze későn értünk haza, de azt még lenyeltem. Amikor folyton áll a bál, abból egy idő után elég, nem akartam megint balhét.

Belibbentem az ajtón, beszaladtam a fürdőszobába, gyors zuhany, kis csipkés fel, direkt úgy mentem az ágyba, hogy ne lásson meg. Nem tudom, maguk hogy vannak ezzel, de egy nő ilyenkor hangolódik. Ami azt illeti, egész este hangolódtam. Mert a jó szexhez igazából agy kell. Hogy agyban a nő rá legyen hangolva. Hogy legyen idő vágyakozni a másik után, hogy egy kicsit kelljen várni, hogy lehessen fantáziálni. Enélkül minden csak testiség, enélkül csak felejthető, kapkodós menetek vannak. Rosszabb esetben sírás lesz a vége.

Szóval benn fekszem az ágyban. Ő a vécén ül. Nem túl izgató, de hát a szükség ugye. Szólok neki, hogy várom. Tudja, hogy úgy várom, és nem úgy mint egy sima este lefekvéshez. Matat a konyhában, nyitogattja a hűtőt, na bassza meg, megy fel bennem a pumpa. De még várok. Akkor pattant el a húr, mikor meghallottam, hogy beindítja a mikrót. Maguk értik ennek a jelentését? A fejében nem az van, hogy a nője kis csipkésben várja benn az ágyban, hanem az, hogy meg kell melegítenie valamit.

Felveszem a köntöst, és kimegyek – a pillanatnak annyi. Persze én vagyok a hülye, mert miért nem tudok két percet várni. Én már nem lepődöm meg semmin. Leveszem a kis csipkést,  és ez kurvára megalázó. Hogy ennyire nem fogja a hangulatot. És ennyire nem érzi azt sem, mikor összetörik. Mert ez nem olyan, amit órákra jégre lehet tenni. Már így is a határon voltam. Mert racionálisan ez persze semmi. De egy női lélek pillanatok alatt elgörbül. Uraim, ezt jegyezzék meg, mert a pillanat varázsa az kurvára kell.

Kivágtattam cigarettáért a sarki boltba. Istenem, de szép ez a rohadt május! És milyen jól esik leszívni a füstöt! Még esett kicsit, kedvem lett volna lefeküdni a fűbe. Hangosan káromkodtam út közben, de közben már néha úgy éreztem, az egész nem érdekel. Lassan nem tudok már sírni. A boltban egy pasas a mellemet bámulja, szemtelenül mosolyog, látom rajta, hogy ő bezzeg fogja a hangulatot. És – ma még csak gondolatban – én elmegyek vele. Vigyél messze május. Vezess a Nap felé. Szélvédőn a lábam, Kezembe chardonnay.