Lefejezett erotika

Aznap leszakadt az ég. Langyos májusi zivatar, semmi több, de az égnek elképesztő színe volt, én mondom. Annyira zöld volt minden, hogy szinte vakított. Nem lehetett anélkül beszívni a levegőt, hogy az ember szívverése ne gyorsuljon fel, az egész világ pulzált. Elázott egy kicsit ő is, vizes lett az illata a hajának, a bőre fénylett az esti homálytól.

Éreztem én hogy baj van, ezért is vettem meg azt a kis csipkés fehérneműt - szánalmas női mentőakció. Mosolyogva lóbáltam a kis ezüst papírzacskót, és még a rúzsomat is előhalásztam a fiók mélyéről. A hajam frissen festve, olyan vörös lett mint a balatoni naplemente. Dübörgött a vérem, de nem akartam megtartani, neki akartam adni – kétségbeesve kapaszkodva valami megmaradt vonzalomba, amire a legsötétebb estéken is emlékeztünk.

Először sürgősen telepítenünk kellett valamit az egyik barátjánál. Gyorsan meglesz, kislány, ne aggódj, aztán süvítünk is haza. Kinn vártam őket a teraszon, még egy pohár bort is megittam a hangulat kedvéért. Rágyújtottam volna, istenem, annyira elszívtam volna egy rohadt cigit, de nem bírja, úgyhogy erről gyorsan lemondtam, és persze már le is szoktam. A barátja persze marasztalt, és sajnos fél füllel hallottam még egy gúnyos megjegyzést: tudod, sietünk, be van sózva a kicsike... Vagy valami ilyesmi. Mert persze tudta, egész héten ez az esténk maradt egymásnak. De soha nem tárgyalt ki így, ez már annyira nem ő volt. Az ajtóból visszafordulva rávertek a telepítgetésre még egy fél órát. Aztán gyosan bevásároltunk. Persze későn értünk haza, de azt még lenyeltem. Amikor folyton áll a bál, abból egy idő után elég, nem akartam megint balhét.

Belibbentem az ajtón, beszaladtam a fürdőszobába, gyors zuhany, kis csipkés fel, direkt úgy mentem az ágyba, hogy ne lásson meg. Nem tudom, maguk hogy vannak ezzel, de egy nő ilyenkor hangolódik. Ami azt illeti, egész este hangolódtam. Mert a jó szexhez igazából agy kell. Hogy agyban a nő rá legyen hangolva. Hogy legyen idő vágyakozni a másik után, hogy egy kicsit kelljen várni, hogy lehessen fantáziálni. Enélkül minden csak testiség, enélkül csak felejthető, kapkodós menetek vannak. Rosszabb esetben sírás lesz a vége.

Szóval benn fekszem az ágyban. Ő a vécén ül. Nem túl izgató, de hát a szükség ugye. Szólok neki, hogy várom. Tudja, hogy úgy várom, és nem úgy mint egy sima este lefekvéshez. Matat a konyhában, nyitogattja a hűtőt, na bassza meg, megy fel bennem a pumpa. De még várok. Akkor pattant el a húr, mikor meghallottam, hogy beindítja a mikrót. Maguk értik ennek a jelentését? A fejében nem az van, hogy a nője kis csipkésben várja benn az ágyban, hanem az, hogy meg kell melegítenie valamit.

Felveszem a köntöst, és kimegyek – a pillanatnak annyi. Persze én vagyok a hülye, mert miért nem tudok két percet várni. Én már nem lepődöm meg semmin. Leveszem a kis csipkést,  és ez kurvára megalázó. Hogy ennyire nem fogja a hangulatot. És ennyire nem érzi azt sem, mikor összetörik. Mert ez nem olyan, amit órákra jégre lehet tenni. Már így is a határon voltam. Mert racionálisan ez persze semmi. De egy női lélek pillanatok alatt elgörbül. Uraim, ezt jegyezzék meg, mert a pillanat varázsa az kurvára kell.

Kivágtattam cigarettáért a sarki boltba. Istenem, de szép ez a rohadt május! És milyen jól esik leszívni a füstöt! Még esett kicsit, kedvem lett volna lefeküdni a fűbe. Hangosan káromkodtam út közben, de közben már néha úgy éreztem, az egész nem érdekel. Lassan nem tudok már sírni. A boltban egy pasas a mellemet bámulja, szemtelenül mosolyog, látom rajta, hogy ő bezzeg fogja a hangulatot. És – ma még csak gondolatban – én elmegyek vele. Vigyél messze május. Vezess a Nap felé. Szélvédőn a lábam, Kezembe chardonnay.