Millió apró darabban

Bűneink, felelőtlenségünk és a végtelen, jövőbe vetett bizadalmunk most atombombaként hullt vissza ránk. Emberi életekkel játszunk, nem csak a boldogságunkkal.

Istenem, most tényleg segítened kellene, mert nincs már több erő, nincsenek tettek, csak a pislákoló hitem, hogy az élet nem lehet ilyen. Ebben a játszmában csak veszíteni lehet, boldogságunk tiszavirág életűnek bizonyult, és hiába kapaszkodunk néhány emlék töredékbe, a jövőnk a semmibe visz.

A pokol szúrós bűze belopózott a paplan alá, ott van már a fiókban, az irodai mosdóban, az autó kesztyűtartójában. Hiába a légfrissítő, hiába a parfüm, hiába a szappan. Hiába minden szó, ölelés, csók.

Nincsenek döntések, csak elfogadás, nincsenek holnapok sem. Talán nem vagyunk többé mi sem, csak én egymagam, valahol a semmi ágán, annak is a legszélén, és nincs út sem felfelé, sem vissza. Ugrani kell.